Gránátos kocka

Kurkumás gránátos kocka csicseritésztával

Nyomtatás

Hozzávalók:
1 csomag csicseriborsó lisztből készült fodros nagykocka tészta (200 g)
1/2 kisebb fej vöröshagyma
4 szem közepes burgonya
2-3 evőkanál olívaolaj
2 teáskanál só
1 kávéskanál piros édes fűszerpaprika
1 kávéskanál kurkuma
kevés bors

A vöröshagymát vágjuk apró kockákra és az olívaolajon pároljuk üvegesre. A burgonyákat hámozzuk meg és daraboljuk egészen apró kockákra (3 mm vastagságú, fél cm hosszú). A hagymára szórjuk rá a piros fűszerpaprikát és a kurkumát, egyszer forgassuk át, majd adjuk hozzá a kockázott burgonyát. Alaposan sózzuk, borsozzuk majd öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen ellepje a burgonyát. Főzzük az egészet nagyjából 10 percig, addig amíg a burgonya csaknem szétfő és a leve elpárolog. Ha szükséges pótoljuk közben a folyadékot. Ezidő alatt pedig forró, sós vízben főzzük ki a csicseritésztát 3-4 perc alatt. 

Ha tészta kifőtt, szűrjük le és adjuk a főtt burgonyás péphez, majd alaposan keverjük össze. Csemege uborkával igazi klasszikus menzaétel! :-) (A kovászos uborkát viszont felejtsük el, mert az ugyebár gluténes...)

Címkék: ,