Gluténmentes nasik az iskolatáskába

    Gluténmentes nasik az iskolatáskába

    Igaz, hogy az iskolai büfékben pár éve véget ért az aranyélet, és a gyerekek immár nem vehetik kilószámra a csipszet, meg literszámra a kólát, az egészségesebb kínálat még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gluténérzékeny nebulók is találnak maguknak valami harapnivalót, ha megéheznek. 

    Bár a lisztérzékenységnek több szintje van, és egyesek megengedhetnek maguknak egy csekély mennyiségű zabfogyasztást, aranyszabály, hogy nagyon oda kell figyelni, és szigorúan be kell tartani az előírt étrendet. Éppen ezért szülőként a legjobb, amit tehetünk, hogy mindig magunk csomagolunk nassolnivalót a gyerkőcnek, vagyis a mi felelősségünk olyan finomságokról gondoskodni, amelyek nem tartalmaznak búzát, rozst, tönkölybúzát, kamutot, zabot, árpát és ezek keresztezett fajtáit.

    Az alábbiakban összeszedtünk néhány nagyon egyszerű ötletet arról, hogy mi kerüljön gyermekünk uzsonnásdobozába nap mint nap. 

    A legtöbb iskolában biztosítani kell és biztosítják is a tízórait, és uzsonnát is az ebéden kívül. Itt most pont ehhez a kettőhöz adunk tippeket, azoknak akik vagy maguk kell biztosítsák a tízórait és uzsonnát vagy szeretnék kicsit változatosabbá tenni azt, amit az iskolában adnak.

    Illetve legyünk őszinték: az iskolában a gyerekek rohannak. Nincs idejük rendesen enni, inni, ahogy otthon tennék, hiszen sokkal fontosabb dolguk van a szünetben. Mégpedig a többiekkel játszani vagy lógni. A szendvicset ha éhesek megeszik vagy a kukában landol. Esetleg viszontlátjuk este az iskolatáska alján kilapulva. Hiú ábránd azt hinni, hogy gyermekünk mindig megeszi ugyanazt és csak az egészséges dolgokat amiket adnak vagy csomagolunk neki. Viszont ahhoz hogy kivédjük az iskolabüfé csábítását és legyen elég hasznos tápanyag is csemeténkben a tanuláshoz, érdemes 2 dolgot másképp csinálnunk.

    Mindenképpen szoktassuk rá az otthoni reggelizésre, és igenis csomagoljunk neki nasikat is, amiket udvarra rohanás közben is elfogyaszthat gyorsan.

    Ha a gyerkőc rendesen reggelizik otthon, már nyert ügyünk van. Ez ugyanis még az, ami a mi felügyeletünk alatt zajlik és a mi felelősségünk. Ha otthon sikerül egészséges és tápláló reggelit erőltetni gyermekünkbe, már hátradőlhetünk, és nem izgat, ha nem eszi meg az iskolában osztott margarinos kenyeret a "kitudjamilyenfelvágottal". A kulcs tehát a változatos reggeli otthon!

    Ha valakinek sok ideje van, készítsen házilag smoothie-t, ezzel induljon a nap folyadéka. Ha nem megy, jöhet a tea, stb. De most íme néhány nagyon egyszerű étel, amit összeválogathatunk gyermekünknek, vagy simán csak elé tesszük és válogathat belőle. Fehérje, rost és szénhidrát is legyen benne mindenképpen.

    Nyers zöldség, gyümölcs, pirítós, tojás bármilyen formában, sajtok és natúr tejtermékek valamint jobb minőségű felvágottak. Ezt kiegészíthetjük előre elkészített pástétomokkal vagy krémekkel pl. (túrókrém, halpástérom, tojáskrém, májpástétom, zakuszka, padlizsánkrém ha szereti). Jöhet méz lekvárral a hét egy napján, és ha figyelembe vesszük az iskolai tízóraik színvonalát, akkor akár heti egyszer egy jobb minőségű virsli sem ördögtől való. A bőséges reggeli nem egyenlő az ebéd utáni álmos "kajakómával", bátran egyen annyit ami jól esik neki.

    Ezek után ha az iskolában a nagy rohangálásban nincs ideje szendvicseket enni, az alábbi nasikból válogathat. Ezeket variálhatjuk napról napra. Ilyen például: 

    almaszirom, banánchips, diákcsemege és egyéb olajos magvak vagy aszalt gyümölcsök, friss gyümölcs és zöldég szeletekre vagy csíkokra vágva, gluténmentes müzliszelet, szőlőcukor és 100% gyümölcspürék (alutasakos vagy egyéb nem romlandó pürék).

    A suliba vitt falatokkal szemben alapvető elvárás, hogy egyszerű legyen a szállításuk és ne maszatoljanak. Éppen ezért cseppet sem meglepő, hogy az előrecsomagolt termékek nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen elég csak behajítani a táskába a könyvek és füzetek mellé. Akkor is jól jönnek, ha épp nincs időnk vagy kedvünk magunk elkészíteni a gyerkőc kedvenc finomságát. Ez esetben egyetlen, ám annál fontosabb dolgunk van: alaposan olvassuk el a termék összetevőit részletező címkét, hogy semmiképp se vegyünk olyasmit, ami nem építhető be a gluténérzékeny gyermekünk diétájába.

    Ha garantáltan biztosra akarunk menni, akkor mi magunk készítjük el a gluténmentes iskolai nassolnivalót, egész konkrétan készíts például saját müzliszeletet, itt mutatjuk videón hogyan. Ez esetben teljes biztonságban tudhatjuk a gyereket, hiszen pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy milyen alapanyagokból áll össze a végeredmény. Igaz, hogy ez némileg melósabb, mint egy mozdulattal kosárba tenni valamilyen terméket, de azon túl, hogy megnyugodhatunk az ártalmatlan összetevők felől, olcsóbban jövünk ki, és változatosabbá is tehetjük a gyerek étrendjét. Használd bátran a nasireceptjeinket, vagy csak meríts belőlük ihletet!

    Ha pedig szívesen készítenél gyerkőcödnek gluténmentes péksütiket is, akkor mutatjuk, hogy hogyan készül a gluténmentes pizzás csiga, vagy a klasszikus gluténmentes kakaós csiga, de süthetsz finom gluténmentes vaníliás muffint, vagy éppen sós változatban, baconos-túros gluténmentes muffint és persze itt találod a sima sokmagvas gluténmentes baguette elkészítését is, amiből aztán finom szendvicset készíthetsz neki. :-)

    Gluténmentes linzer elkészítése

    Hal gluténmentes bundában salátával

    Gluténmentes palacsinta elkészítése

    Nooogluten.hu

    A gluténmentes életmódról kezdőknek és haladóknak: tapasztalatok, tanácsok, receptek, videók.

    Gluténmentes ételek 5 perc alatt:gluténmentes tabbouleh

    Klasszikusok gluténmentes változatban:gluténmentes kakaós csiga

    © 2017 Nooogluten - Gluténmentes Élet Könnyedén! | Webdesign by FRIK
    facebook_page_plugin

    gluttube