A húsvéti nyuszi már hegyezi füleit

    A húsvéti nyuszi már hegyezi füleit

    A húsvét viszonylag könnyű eset egy glutént nem fogyasztó családtagnak vagy családnak is. Egyszerűbb, hiszen nem kell merőben eltérni a hagyományoktól sem, ha ugyanazt szereténk enni, mint mindenki más az ünnep alatt.

    Vagyis a húsvéti sonka, főtt tojás, friss újhagyma és retek mind gluténmentes. Ha készítünk hozzá friss gluténmentes házi kenyeret máris megvagyunk. Sokaknak azonban nincs kedve ezzel foglalatoskodni Húsvét Vasárnap vagy Hétfőn, főleg ha szép időt jósolnak az ünnepekre. Ilyenkor ugyanis - normál körülmények között - a legtöbb ember inkább kivonul a szabadba, és a locsolók hadát, vagy a város zaját hátrahagyva kirándulásra adja a fejét. Más a helyzet, most járvány idején...Idén (is) azt hiszem semmi mással nem is tudnánk megünnepelni jobban a Húsvétot, minthogy végre kiszabadulunk a közeli erdőkbe egy kis friss levegőért a folytonos bezártság után. Még akkor is ha másfél méterre vagyunk egymástól.

    Egy gyerekkori emlék jutott eszembe mostanság. Minden évben húsvétkor a szomszédokkal karöltve kirándulni mentünk a környező hegyekbe, az útvonal mindig ugyanaz volt, nem megerőltető, annál is inkább a közösen eltöltött idő volt a lényeg. És az evés persze. Mindenekelőtt. 

    Három család kirándult együtt minden évben és mindig pontosan le voltak osztva a szerepkörök, vagyis hogy ki milyen ennivalót visz a hátizsákban, hogy aztán fenn a hegyen mindenki elővegye amit hozott és egy nagy pokrócon megterítve egy "pop-up" lakomát varázsoljuk. Nem aprózta el senki, mennyiségi és minőségi téren sem, viszont az érdekessége az volt, hogy a kenyér mint olyan, nem volt jelen. Az egyik szomszéd feladata ugyanis az volt (önként vállalta), hogy korán reggel felkelt, alufóliába egyenként becsomagolt krumplikat tett a sütőbe, majd a forró héjában sült burgonyákat egy hátizsákba tette. Nem volt vele nagy munka, viszont mindenki, de tényleg mindenki ezt imádta a legjobban. Éppen ezért az évek során tökélyre fejlesztettük a dolgot, és gyakorlatilag mindenki beszerzett magának egy külön bejáratú pici sószórót, amivel a héjában sült krumplit megsóztuk. Szénhidrát ide vagy oda, kellett a túrához! És persze ott lapult az összes többi húsvéti klasszikus is, mint az előző este megfőzőtt húsvéti sonka, főtt tojás, friss újhagyma, roppanós retek stb. Gyerekeknek forró tea, felnőtteknek pálinka, ugyanis esze ágában sem volt senkinek autóba ülni, helyette délutánra leginkább Szinyei-Merse Pál: Majális című festményéhez hasonló performanszt reprodukáltunk. És remekül éreztük magunkat!

    Kívánom hát Mindenkinek, aki azon morfondírozik éppen, hogy miként ünnepelheti meg idén a Húsvétot, adjon egy esélyt a legegyszerűbb dolgoknak. Pakoljatok be a hátizsákba egy kis elemózsiát, vigyetek magatokkal pokrócot és élvezzétek a tavaszt a barátaitokkal, a családdal, a hozzátok legközelebb eső "szabadban" szigorúan másfél méteres távolságban! :-))

    Ja, azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy műanyag dobozokban azért lapult nálunk egy-két, na jó, akár 3 fajta süti is. Mondván, hogy azt is, úgyis "lemozogjuk". :-)

    Így aztán inspirációként a sonka és a torma mellé egy kis gluténmentes süti válogatás Nektek Húsvétra! Édesszájú gluténérzékeny barátaim: vigyázat alább ellenállhatatlan tavaszi süti receptek jönnek nemcsak haladóknak: (nagy dobozzal készüljetek!!!)

    Ibolyás macaron

    Gluténmentes zserbó szelet

    Gluténmentes répatorta

    Gluténmentes brownie

     

    Gluténmentes linzer elkészítése

    Hal gluténmentes bundában salátával

    Gluténmentes palacsinta elkészítése

    Nooogluten.hu

    A gluténmentes életmódról kezdőknek és haladóknak: tapasztalatok, tanácsok, receptek, videók.

    Gluténmentes ételek 5 perc alatt:gluténmentes tabbouleh

    Klasszikusok gluténmentes változatban:gluténmentes kakaós csiga

    © 2017 Nooogluten - Gluténmentes Élet Könnyedén! | Webdesign by FRIK

    gluttube