Koronavírus

    Koronavírus idején is glutén nélkül

    Most biztosan arra gondoltok valami szokásos pánikkeltő iromány következik, pedig nem! Éppen ellenkezőleg! De kezdjük az elején. Zsebemben a heti bevásárlólistával leparkoltam a közeli hipermarket parkolójában, és reggel fél nyolc körül (korai ember hírében állok) nekivágtam szokásos bevásárlókörutamnak. Nem szoktam túlbonyolítani, és mivel gyűlölöm a bevásárlást (többek között ezért járok korán és nem hétvégén) maximum 30 perc időkeretet vagyok hajlandó szánni az egész műveletre. Szigorúan lista mentén, nincsenek felesleges körök, nem csábulok el. Már csak azért sem, mert pontosan tudom melyik terméket vehetem le polcról ami gluténmentes és lássuk be, ezekből nem bővekledik egyik bolt sem. 

    Rögtön a rizsnél kellett kedzenem, mert éppen kifogytunk, de ez fogadott:

    rizs

     

    Először hangosan felnevettem, mert nem hittem a szememnek! Gyorsan "katasztrófa turistáskodtam" is egyet és készítettem pár fotót. A vicces és nagyképű hangulatom addig tartott, amíg szépen lassan észre nem vettem magam körül a sok, és egyre több, bevásárlókocsit lázasan tologató embert. Ez teljességgel szokatlan látvány volt csütörök reggel, egyrészt a sokaság miatt, másrészt pedig, hogy gyakorlatilag mindenki nagy bevásárlókocsikkal volt és nem kosarakkal. 

    A rizses polcon mindent "leraboltak" majdhogyem egyetlen termék árválkodott a polcokon mégpedig az amelyik viszonylag magasabb árú volt, azért mert hivatalosan is gluténmentes rizsféle! Elmosolyodtam, hiszen éppen ezt akartam megvásárolni, és azért szoktam ezt venni, mert gluténmentes. 

    Továbbgördültem begyűjteni a listám többi szereplőjét, de pusztán perverzióból bekukkantottam azok közé a sorok közé is, ahol a legtöbb bevásárlókocsis tolongott. A lisztek. Tudom nem szép dolog, de talán megértitek mit éreztem akkor, amikor a lisztes polcok teljesen üresek voltak, az emberek tanácstalanul bolyongtak én pedig teljes nyugalommal levettem a polcról egy csomag teljes kiőrlésű barna rizslisztet, egy csomag fehér rizslisztet és egy csomag kukoricalisztet. Ugyanis csak ezek maradtak!!! Ebből viszont bőven, annyi volt mint máskor! És nekünk glutén nélkül élőknek ez ELÉGTÉTEL!!! :-)

    Innentől kezdve már lepergett rólam a boltban uralkodó pánikhangulat és békésen beszereztem amire szükségem volt. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy most én is mindenből kettőt vettem, biztos ami biztos alapon (sajnos azért hatott rám a hangulat)...

    Amikor hazaértem és pakoltam ki a szatyrokból, ráeszméltem, hogy mennyire kiszolgáltatottá tud válni egy ember ilyen helyzetben és főleg elnézve azt, hogy egy glutént fogyasztó embertársunk mennyire "elkényelmesedik" azt elnézve, hogy miket pakol a kosarába ilyenkor. Csupa készétel, konzev, porított mindenfélék. Mi, gluténérzékenyek  - sajnos vagy nem sajnos - úgy kell élnünk a mindennnapjainkat, hogy minimális készen kapható, "kényelmi" élelmiszer áll a rendelkezésünkre. Sok lemondással, kevés vagy minimális mennyiségű és kínálatú késztermékkel. Rá vagyunk kényszerítve, hogy mi magunk készítsük el csaknem az összes ételt, amihez legtöbbször csak az alapanyag áll biztosan a rendelkezésünkre. Mondjam azt, hogy nem rémített meg a helyzet? Igen, azt hiszem.

    Az jutott rögtön eszembe, hogy ennyi féle gluténmentes lisztből mennyi féle ételt tudok előállítani. Akár házi gluténmentes tésztát is, ha éppen nem kapok szárazat. DE! Természetesen nem hagyhattam ki a gluténmentes szekciót sem, és lássatok csodát: amíg a hagyományos tésztapolcok csaknem üresek voltak, a gluténmentes tésztákból még választék is volt!!! Hip-hip hurrá - gondoltam - és megvettem békésen amire szükségem volt. 

    Úgyhogy kedves glutén nélkül élő barátaim: van öröm is az ürömben! Menjetek vegyétek meg Ti a szükséges alap-hozzávalóitokat és ne készételekben gondolkozzatok! Most nem mondom el újra, hogy "iratkozzatok fel Youtube csatornánkra" meg ilyenek, de ha beszereztetek pár alaplisztet, akkor már "túl fogjátok élni!" 

    Remélem sikerült kicsit jobb kedvre deríteni Benneteket, ha pedig fel is akarjátok használni ezeket az alaphozzávalókat itt az ideje, hogy elsajátítsatok néhány alapreceptet is különféle készen kapható gluténmentes lisztkeverék nélkül! Tudjátok hol találtok meg minket és receptjeinket, tippjeinket!

    Kitartást a shoppinghoz és csak semmi pánik!!! Go-gluten free - NOOOGLUTEN!

     

    Gluténmentes linzer elkészítése

    Hal gluténmentes bundában salátával

    Gluténmentes palacsinta elkészítése

    Nooogluten.hu

    A gluténmentes életmódról kezdőknek és haladóknak: tapasztalatok, tanácsok, receptek, videók.

    Gluténmentes ételek 5 perc alatt:gluténmentes tabbouleh

    Klasszikusok gluténmentes változatban:gluténmentes kakaós csiga

    © 2017 Nooogluten - Gluténmentes Élet Könnyedén! | Webdesign by FRIK

    gluttube