Húsvéti édességkavalkád

    Húsvéti édességkavalkád gluténérzékeny gyerkőcöknek

    Már márciusban megjelennek a boltok polcain a húsvéti csokik meg mindenféle az ünneppel kapcsolatos egyéb édesség. És minden évben újra és újra ott találja magát az ember, hogy a termékek címkéit olvassa lázasan, nehogy legyen benne glutén. A rossz hír ugyanis, hogy nagyon nagyon kevés az olyan termék, főleg csoki, amire egyértelműen rábiggyesztik a gluténmentes feliratot és emblémát. 

    A gluténérzékenységnek is vannak "fokozatai" (erről bővebben itt olvashasz) és ezért van olyan, aki nyugodtan fogyaszthat olyan terméket is, ami ugyan nem tartalmaz glutént, de  "Glutént is feldolgozó üzemben készült." vagy "Nyomokban glutént tartalmazhat.". Ez esetben könnyebb a dolgunk, mert egy csomó féle édességet megvehetünk.

    Mi viszont olyan édességeket kutattunk fel, amelyekben egyáltalán nem szerepel egyik felhívás sem, vagyis gluténmentes termék.  Tudni kell, hogy az érvényben lévő EU rendelet szerint a gyártóknak kötelező (ráadásul eltérő színnnel vagy betűtípussal) feltüntetni az összetevők között az allergéneket, így a glutént is. Amennyiben a csomagoláson nem találkozunk tehát magával a gluténnal vagy a egyéb glutént tartalmazó hozzávalóval (részletekért katt ide), mint például búzakeményítő, zab, rozs, árpa vagy árpamaláta (ezt utóbbi elég gyakori csokoládék esetében), akkor mondhatjuk rá, hogy gluténmentes.  Vannak a gyártóknál olyan nyilatkozatok amik viszont a csomagoláson nem, de például (némi utánajárással) a honlapjukon fent van és meggyőződhetünk arról, hogy valóban gluténmentes a termék.

    Az édességek kiválasztásánál volt még egy szempont ami szerint válogattunk, mégpedig az, hogy a "hagyományos" boltok kínálatából mazsoláztunk, nem pedig egy speciális gluténmentes termékeket árusító üzletben. Rögtön el is áruljuk miért. Képzeljük csak el, hogy gyerekként le kell mondanunk egy csomó mindenről a gluténmentes diéta miatt: egyfajta menüt kapunk az iskolamenzán, míg a többiek 3 fajta közül is választhatnak. Nem fagyizhatunk akárhol nyáron. Nem ehetünk bármit az éttermekben. Csak olyan táborokba mehetünk, ahol a gluténmentes étkezést biztosítani tudják. Ha az oviban szülinapja van valakinek és behoznak egy tortát, abból nem kaphatok, helyette végig kell néznem amíg a többiek jóízüen falják a sütit. És most csak néhányat említettem a sok élethelyzet közül.

    Így aztán nem meglepő, hogy a gluténérzékeny gyerekek is arra vágynak, hogy olyan vagy hasonló csokikat, édességeket kóstolhassank meg, amiket a boltokban vagy reklámokban látnak vagy a társaik esznek. Ha odaállítunk nekik egy tábla gluténmentes üzemben készült, számukra ismeretlen tábla csokival (mert ugye valljuk be elég kevés gyártó veselkedik arra, hogy kifejezetten mutatós és ízletes csokinyuszikat gyártson jó magas kakaóvaj tartalommal gluténérzékeny gyerekekre specializálódva...) meglehetősen csalódottak lesznek. 

    A jó hír viszont, hogy elég sok olyan jó minőségű és ismert termék van a boltok polcain, amik nem tartalmaznak glutént, így aztán hajrá! Az alábbi képen láthatjátok miket találtunk:

     

    Igyekeztünk, úgy összeválogtani, hogy ne csak csoki legyen közte, így bukkantunk néhány csomag Haribo-ra ami kifejezetten húsvéti kiadás. Persze a legtöbb Haribo glutén nélküli, most nem mutatjuk be az összeset, csak azt ami kapcsolatos az ünneppel. Az egyikben tojás alakú cukorkák vannak (kívül színes kemény bevonattal belül puhább fehér színű cukorka), a másik csomagban pedig pici csomagolt gumicukor tasakok húsvéti figurákkal benne. Ez utóbbi azért jó, mert be lehet osztani a gyerkőcnek, kb. 21 darab kisebb tasak van benne. Mindkettőt a Müller drogériában vettük, de szerintünk máshol is kapható. Mindkét termék tej és laktózmentes is, és semmilyen allergén nincs feltüntetve az összetevők között.

     

    A következő négy édesség szintén több darabos csomagolásban kapható. Az egyik a Merci tojás alakú csokija, ez több ízben vagy változatban is kapható, mi ezt vásároltuk meg, allergének tekintetében a tejszármazékokat tüntetik fel és a szójalecitint, valamint azt, hogy mandulát, földimogyorót és egyéb dióféléket tartalmazhat. 7 db van a zacskóban és 32%-os kakaó szárazanyag tartalmú.  A soron következő az M&M's húsvéti csokidrazséja: 135 g, 20-30 db közepes drazsé van benne, színes ropogós cukorkabevonattal. A tejszármazékokon és a szójalecitinen kívül más nincs feltüntetve allergénként. A Riegelein csokoládé kiscsibék jönnek: 8 db van egy zacskóban és 30% a kakaó szárazanyag tartalma, ami egész jó minőségű csokoládét rejt. Nyomokban mogyorót és földimogyorót tartalmazhat. Végül pedig a Storz csoki katicái: szintén 8 db-os kiszerelés, legalább 33% kakaó szárazanyag tartalom és tejszármazékok, illetve szójalecitin mellett nyomokban mogyorót tartalmazhat. 

     

    Jöjjön a plüssnyuszis Toffiee. Persze önmagában is megvehetjük magát a csokit, de ha már egyszer húsvét van...Ebben a csomagban egy 15 db-os Toffifee lapul a nyuszi háta mögött, amiben a tejszármazékok mellett némi szójalecitin van feltüntetve allergénként, valamint az hogy mandulát, földimogyorót és egyéb dióféléket tartalmazhat. Aztán következzen egy nagyobb kiszerelésű csokitojás csomag. Szintén a Riegelein terméke, 30%-os kakaó szárazanyag tartalommal, tejszármazékok, szójalecitin és mogyorót illetve földimogyorót tartalmazhat. Nincs ráírva , de mi 16 db tojást számoltunk benne. Idális bevinni suliba, oviba a locsolkodóknak! És hogy a pillecukor rajongók se szomorkodjanak, a naschlabor terméke következik: gyarkorlatilag zéró allergén van benne feltüntetve, így végre valami ami tej, szója és mindenféle csonthéjas származék mentes. Ezek itt csibék a zacskóban, 160g, ránézésre 30db lehet benne, lehet még kapni tavaszi virág alakúban és nyuszi alakúban is. 

     

    Végül, de nem utolsósorban jöjjön egy eléggé ismert márka, a kinder. Mi egy csokinyulat választottunk, de gyakorlatilag az összes kinder termék okés lehet kivéve ezeket: kinder bueno, kinder country mert ezekben van glutén az ostya és a puffasztott búzaszemek miatt. Szójalecitin és tejszármazékok vannak csak feltüntetve allergénként és 32% kakaó szárazanyag tartalom. Találtunk egy Ferrero Rocher nyuszit is: 33,5% kakaó szárazanyag tartalommal, szójalecitin, tejszármazékok és 20% mogyoró. Jöjjön egy nagyon cuki csokoládé a Heidel terméke, amit így darabra lehet megvásárolni. Jó minőségű csokiról van szó, 37%-os kakaó szárazanyag tartalommal. A szokásos allergénekkel: szójalecitin és tejszármazékok illetve nyomokban tartalmazhat mogyorót és dióféléket. Végül pedig beraktunk egy nem kifejezetten húsvéti jellegű csokit is a kosarunkba, azért mert mindig "elkopik" itthon és RÁ VAN ÍRVA, hogy gluténmentes! 

    Árakat azért nem írunk ezúttal, mert minden boltban más-más lehet az ára a termékeknek. Azok az ismert márkák, mint például a Milka azért nem szerepelnek itt mert a csomagolásukon fel van tüntetve, hogy nyomokban glutént tartalmazhat. Ha nekiveselkedünk a boltok húsvéti édesség kínálatának, erre figyeljünk. Kihangsúlyozzunk, hogy jövőre érdemes újra átböngészni, leellenőrizni a már bevált termékek és gyártók címkéit. Simán előfordulhat, hogy változtatnak a hozzávalókon. Idén már nem fog, hiszen ott figylenek a húsvéti termékek a polcokon, ám érdemes mielőbb beszerezni, mert viszonylag kevés a gluténmentes termék és a jó minőségűeket meglepően hamar elkapkodják. Nagyobb hipermarketekben a legtöbb bemutatott terméket megvásárolhatod, a Heidel, Riegelein, Storz és naschlabor termékeit viszont egyelőre csak a Müller drogériákban leltük fel. Érdemes még körülnézni az Aldi és a Lidl polcain is, mert szezonálisan szoktak átlátszó műanyag kör alakú dobozkában 20-30 db-os mini húsvéti csokifigurákat árulni, amik jó minőségűek és szintén gluténmentesek. Azért ellenőrizzétek a címkét, mert ugyanazon márkanév alatt nem mindegyik fajta az! Némelyiken szerepel az is, hogy "nyomokban búzafehérjét tartalmazhat" illetve "nyomokban glutént tartalmazhat". Az Aldiban például ezekben a termékekben nincs glutén:

    Reméljük hasznosnak találtátok a cikket és örömet szerzünk sok gluténérzékeny gyerkőcnek! 

     

    Kiemeljük és hangsúlyozzuk, hogy a fent leírt tartalom és az abban szereplő vélemények, ajánlások függetlenek és egyéniek. A cikk nem szponzorált tartalom és egyetlen termék gyártója és/vagy forgalmazója és/vagy üzlet megbízásából sem készült.

     

     

     

     

    Gluténmentes linzer elkészítése

    Hal gluténmentes bundában salátával

    Gluténmentes palacsinta elkészítése

    Nooogluten.hu

    A gluténmentes életmódról kezdőknek és haladóknak: tapasztalatok, tanácsok, receptek, videók.

    Gluténmentes ételek 5 perc alatt:gluténmentes tabbouleh

    Klasszikusok gluténmentes változatban:gluténmentes kakaós csiga

    © 2017 Nooogluten - Gluténmentes Élet Könnyedén! | Webdesign by FRIK
    facebook_page_plugin

    gluttube